A sramli – és ami vele jár

Hasznos törekvés az érdi Benta-völgye Tsz-ben

Az érdi Benta-völgye Termelőszövetkezet udvarán rekonstruált, század eleji traktor
áll a szövetkezet emblémájaként. Suba István agronómus, aki öttagú bizottság
segítségével irányítja társadalmi munkában a szövetkezet KISZ- és kulturális életét –
elmondta, hogy régi gépekből, szerszámokból egész kis tárlatot állítanak majd össze
a dolgozók számára.

Közösségformáló táncesték
A szövetkezett felújított, hatalmas kultúrtermében tartják a népszerű érdi sramli- és
kólóbálokat, amelyeken a budai járási művelődési központ fúvószenekara fújja
rendre a talpalávalót. Az együttes vezetője, Parókai Pál néhány évvel ezelőtt újította
meg Érden a nagy múltú nemzetiségi fúvószenekart. Az együttesben több mint
harminc ember játszik, tagjainak zöme nyugdíjas, még a régi társaságból, de
valójában több nemzedék játszik együtt. Idősebb és ifjabb Vágula Ferenc, apa és fia
egymástól függetlenül is ismert, népszerű érdi zenészek. Ifjú Vágula Ferenc külön kis
sramli zenekart is vezet. A nagy együttes német és délszláv nemzetiségi dalokat,
kólót, sramlit, polkát, keringőt játszik. A Benta-bálok célja az, hogy ápolja a fiatal
város nemzetiségi hagyományait, s összetartsák, közösséggé formálják a város
igényes szórakozásra vágyó lakóit. A közelmúltban megrendezett rác-sváb bálon
több mint négyszázan jelentek meg, táncoltak, zenét hallgattak, nagyon jó
hangulatban mulattak hajnali négy óráig. Az ismert délszláv-német dalokat a
zenészekkel együtt énekelték.
Hagyományossá vált a Benta-völgye szövetkezetben az agrár- és pedagógus
szakemberek bálja is. Ide meghívják az aktív és nyugdíjas pedagógusokat a város
minden részéből. Nemcsak igényesen szórakoznak, tapasztalatokat cserélnek az
agrárszakemberek és a pedagógusok, nemzedékek ismerik meg ilyenkor egymást.

Magasabb igények
A Benta-völgye szövetkezet társadalmi munkában dolgozó kulturális bizottsága és az
érdi művelődési központ között igen szoros kontaktus alakult ki. A művelődési ház
kiscsoportos foglalkozásai, klubjai jól kiegészítik egymást. A Benta-völgye
szövetkezet Hámán Kató brigádja a szocialista brigádklub legaktívabb tagja. A
szövetkezet tágas kultúrtermében gyakran játszódnak le művelődési házi
nagyrendezvények, a művelődési ház elviszi műsorainak egy részét a
szövetkezetbe. Hill Tamás irodalmi disco délutánjai népszerűek a szövetkezeti
fiatalok körében. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a hagyományos disco már nem
elégíti ki a komoly, igényes szórakozást kedvelő fiatalokat. Hill Tamás is műsoros
estekkel, diapanorámás vetítéssel, élménybeszámolókkal tarkítja vasárnapi

lemezdélutánjait. Gyakoriak a politikai vetélkedők, amelyeken a szövetkezet fiataljai
nagyon jól szerepelnek. A műsoros délutánok nem zártkörűek, de szigorúan
alkoholmentesek. A szövetkezet KISZ vezetőségére ez fokozottan nehéz szervezési
feladatokat hárít. Csak következetességgel, alapos meggyőzéssel tudják fokozni a
vasárnapi délutánok jó hírnevét. A rendbontókkal szemben azonnali kizáró
szabályokat alkalmaznak.
Suba István régóta dédelgetett álma valósul meg rövidesen az agrárklubban, amely
azt tűzi ki céljául, hogy szórakoztató formában rendszeres továbbképzési lehetőséget
nyújtson a város agrárszakembereinek. Meghívott neves előadókat. A nagy
összenyitható kultúrterem kisebbik szárnyát állandó klub céljaira rendezik be, ahol a
fali polcokon szakmai könyvekből válogathatnak az érdeklődök. A könyvtárosi
tevékenységet társadalmi munkában KISZ-tagok vállalták.

Politikai továbbképzés
A KISZ-vezetők és tagok politikai továbbképzését az Ifjúsági Akadémia
előadássorozata valósítja meg. Legutóbb Jancsó Mária érdi tervezőmérnök tartott
filmvetítéssel egybekötött előadást, ahol városrendezési problémáktól kezdve a
lakberendezésig sok mindenről szó esett. Pedagógusok, pszichológusok látogatnak
el az érdeklődő fiatalokhoz.
A szövetkezet mintegy hatszáz dolgozójából majdnem kétszáz harminc éven aluli. A
szövetkezet versenyfejlesztési bizottsága, a KISZ-szel együtt szervezi a fiatalok
színvonalas szórakozási lehetőségeit. Az újjáalakított nagyteremben a vetítőgép, a
vadonatúj színes televízió a szervezett műsorokon kívül – szabad idejükben – a
fiatalok rendelkezésére áll.
A szántás, vetés, aratás időszakában, a mezőgazdaságban legalább napi tíz órát
dolgozik az ember, ha nem többet. A közbeeső időszakokat használjuk ki jól
művelődésre, szórakozásra – mondja befejezésül Suba István.